A történet 2026 májusában kezdődött, amikor Misi barátom – a 4Baiting csalik megálmodója – meghívott egy csapatépítő horgászatra a Ráckevei-Soroksári Duna-ágra (RSD).

Az RSD teljesen más világot képvisel, mint egy bányató vagy a Balaton. Évek óta szemezgettem már vele, sokszor megfordult a fejemben, hogy próbára kellene tennem magam a vizén, de a megfelelő pillanatra egészen mostanáig várnom kellett. A jó társaság és az új kihívás adott volt, én pedig kíváncsian vártam, mit tartogat számunkra a Kis-Duna.

A célom nem egyszerűen a halfogás volt: titkon szerettem volna egy olyan RSD-s pontyot szákba terelni, amelyre még nagyon sokáig emlékezni fogunk!

Mivel a vízterület teljesen ismeretlen volt számomra, teljes mértékben a srácok helyismeretére hagyatkoztam. Közösen átbeszéltük a lehetőségeket, kijelöltük a pályákat, majd megkezdtük az etetést.

Az első napon bójánként 1,5–2 kg 20–24 mm-es Greenfinity bojlit juttattam be minimális tigrismogyoróval kiegészítve. Ahogy teltek az órák, a mennyiséget folyamatosan csökkentettem, és a későbbi etetéseknél már kizárólag bojlit használtam egy nagyobb területen szétszórva. Nem egy szűk pontra akartam koncentrálni a halakat, hanem azt szerettem volna, ha aktívan keresgélnek a pályán.

A botok élesítése után hamar jött az első kapás a jobb oldali botomon, de a hal sajnos kagylóra húzta a zsinóromat, így a fárasztás idő előtt véget ért. Bosszús voltam, de az biztatott, hogy jó helyen járok.

Ezt követően a többieknél megindultak a halak, nálam viszont teljes csend következett. A jelzőim több mint 24 órán keresztül némák maradtak.

Tudtam, hogy nem várhatok tétlenül. A többiekhez hasonlóan én is nagy távolságban kezdtem a horgászatot, de a távoli bóják egyáltalán nem adtak halat.

Ekkor meghoztam a döntést, ami később az egész túrámat meghatározta: elengedtem a távoli helyeket, és elkezdtem tudatosan közelebb horgászni, mint a többiek.

A közelebbi bójámat 80 méteres távolságban tettem le egy erősen iszapos területen, ahol az iszap vastagsága elérte a 40–50 cm-t, a vízmélység pedig közel 3 méter volt.

A nyerő szerelék: egy szem 24 mm-es párolt kagylós bojli, 4-es méretű horgon, 15 cm hosszú Blow Back Rigen felkínálva.

Nem sokkal éjfél előtt, a hosszú kapástalanság után végre megszólalt a jelzőm! Szeles, borús, nyirkos időben, egyedül szálltam csónakba.

Ahogy haladtam a hal felé, a főzsinórom több helyen is elakadt, így kampó segítségével, egyesével kellett kiszabadítanom az akadásokból. Csak egyetlen dolog lebegett a szemem előtt: ezt a halat nem veszíthetem el!

Amikor az utolsó akadóból is kiszabadult a zsinór, felvettem a hallal a közvetlen kontaktot, és kezdetét vette a csata. A fejlámpám fényében többször is megmutatta magát a csónak mellett. Láttam, hogy komoly ellenféllel van dolgom, de álmomban sem gondoltam volna, hogy életem legnagyszerűbb halával küzdök!

20-25 perces forgatás után végül sikerült alátolnom a merítőt. Amikor a hálóban feküdt, tudatosult bennem, hogy ez a hal ott lehet annál a bizonyos álomhatárnál, amit évek óta vizionáltam. Egy hatalmas üvöltéssel adtam a többiek tudtára az RSD közepéről: MEGVAN!

ERROR a mérlegen – A 30 kg feletti áttörés!

Kiértem a stéghez, ahol a többiek már vártak. Megkértem őket, hogy mérlegelővel emeljük ki a vízből, de amikor ráemeltek a pontyra, az arcukon azonnal látszott a megdöbbenés.

Óvatosan matracra fektettük ezt a gyönyörű, hatalmas tőpontyot. A horogszabadítás után beletettük a mérlegelőbe, megemeltük, és minden szem a kijelzőre szegeződött.

Aztán jött a meglepetés: ERROR. Néztük a mérleget, majd egymást, míg végül leesett a tantusz: a mérleg csak 30 kg-ig mért!

A későbbi, hitelesített mérlegelés végül pontot tett a történet végére:

31,29 KG

Harmincegy kiló és huszonkilenc deka! Egyetlen szám, ami számomra évek munkáját, számtalan vízparton töltött éjszakát, sikereket, kudarcokat és megszámlálhatatlan órát jelentett. Átléptem egy mérföldkövet, ráadásul egy olyan vízen, amelyre korábban csak távolról tekintettem.

Egy hal, egy éjszaka és egy pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni!

Gerebenics Norbi